Tájház

Tájház - közösségi tér – az alapítvány fenntartásában működik: hagyományőrző-, népművészeti ,- tevékenységek, vásár, kézműves tábor helyszíne, szervezetünk más rendezvényeihez is kapcsolódik kemencés ételek készítésével, önálló és kapcsolt rendezvény helyszínként évente 600-700 látogató fordul meg itt.

Esztár tájházát 2008 tavaszán nyitották meg. A háromosztatú, középparaszti lakóház helyiségeit, csonkakontyos nádfedelét, faoszlopos tornácát és deszkakerítését ezt megelőzően állították helyre, és rövid idő alatt annyi berendezési és használati tárgy gyűlt össze a településről, hogy szinte hiánytalanul be is tudták rendezni a tájházat.

A gyűjtés jelenleg is folyamatos, így egyre inkább gyarapodó enteriőrök alkotják az állandó kiállítást.
Az egyetlen épület mellett a tájház tágas udvarán rendezvények lebonyolítására is alkalmas szabadtéri színpadot, valamint rendezvényteret alakítottak ki, amit a működő művészeti együttesek vehetnek birtokukba, illetve alkalmat ad a települési jelentőségű rendezvények lebonyolítására is.
Az esztári tájház gyors kialakítása is jó példája annak, hogy falvainkban mennyi, a letűnt korokat idéző tárgy lelhető még fel, és hogy helyi kezdeményezéssel mennyire lehet mindazokat elsősorban a helyi közösség szolgálatában állítani.

Esztár, Széchenyi u. 47.
Látogatható: Előzetes bejelentkezés alapján 54/414-153 (Belépő díj: nincs)